A Reflexive Communications-t 2020-ban alapítottuk azzal a céllal, hogy a hazai nonprofit közösség számára egy elérhető CRM platformot biztosítsunk, olyan kiegészítő szolgáltatásokkal együtt, melyek fenntartható módon szolgálják a civil szervezetek digitális fejlődését.
Hisszük, és tapasztalataink alapján látjuk is, hogy civilek számára is van mód a digitális fejlődésre, illetve ennek eredményeképpen a hatékony ügyfélkezelés és fundraising megvalósítására.
Egy eszköz azonban sokszor nem elég, kell hozzá egy csapat is, amely támogatást tud biztosítani a digitalizáció gyakran kihívásokkal teli útján. Ez a mi legnagyobb erősségünk! 😉